EN

|

HU
Intersoft-Hungary Kft. Logo

ADNS

Jogosultságot Tanúsító Adatbázis Szolgáltató Rendszer (ADNS) továbbfejlesztése és a hasznosíthatóság feltételeinek megteremtése.

Az INTERSOFT-HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft közel 132 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a „Vállalati innováció támogatása” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat összköltsége meghaladta a 293 millió forintot.

Az ADNS (Attestation DataNet Service) iparjogvédelemben, szerzői jogban és számítástechnikában jártas magyar jogtulajdonosok szabadalommal védett egyedülálló eljárása. Létrehozásának célja a hamisítás elleni harc, az iparjogvédelmi oltalom alatt álló, valamint a szerzői jogi védelemben részesülő termékek eredetiségének védelme volt. A fejlesztés során azonban olyan rendszer jött létre, amely a fenti célokon túlmenően bármely árucikk, okmány, dokumentum hitelességének ellenőrzését biztosítani képes.

A rendszer egy reálisan hamisíthatatlan egyedi azonosítón keresztül rendeli egymáshoz az azonosítandó tárgyat és a tárgyhoz rendelhető információkat. A rendszer használója ezen információk birtokban képes eldönteni, hogy az általa ellenőrzött tárgy hiteles-e vagy sem.
A rendszer használatán keresztül az azonosított tárgyak (áruk, dokumentumok) nyomon is követhetők.

A Jogjegy gyártótól és az értékesítőtől függetlenül működtethető szolgáltatás, amely a kereskedelmi forgalom bármely pontján, egységesen és egyetlen eszközzel ad azonnali tájékoztatást az adott termék jogosítottságáról a lekérdezőtől speciális tudást vagy hozzáértést nem igénylő módon. Amennyiben a rendszer használata államigazgatási célokat szolgál, úgy az minden további nélkül üzemeltethető állami illetékességben is.

A támogatás mértéke 69.98%, a támogatás összege 690 532 454 Ft. A projekt tényleges befejezési dátuma: 2018.09.26.


⇽ Go Back

Copyright © 1984-2021 intersoft.hu - All rights reserved.